Modern tánc  
 

Iskolánkban 1987 óta - szinte annak megalakulásától - táncoktatásban részesültek a gyerekek, sokáig szakkör formájában. A 2004/2005-ös tanévtől beindult az alapfokú művészetoktatás moderntánc tagozata. Jelenleg 6 csoportban több mint 120 tanuló vesz részt a foglalkozásokon, óvodásoktól egészen a középiskolás korosztályig. A táncpróbák heti 2 x 2 óra keretben folynak.
A tanulóknak előírt tan- illetve vizsgaanyagnak kell megfelelniük, félévi osztályzatok és évvégi bizonyítványuk is erről tanúskodik. Megismerkedhetnek a sokrétű, több irányzatot felvonultató moderntánc világával. (Táncelőkészítő gimnasztika, esztétikus testképzés, jazz-technika, modern jazz-technika stb.)
A moderntánc technikák megismerése és az előírt tananyag elsajátítása mellett a tanulóknak pozitív irányban fejlődik személyisége, önálló, kapcsolatteremtő, kreatív emberekké válnak. Fejleszti a tanulók koncentrációképességét, előadói készségét, muzikalitását, tér- és formaérzékét, mozgáskultúráját, fizikai állóképességét. Kialakítja a tanulókban a rendszeres munka és az önálló gondolkodás igényét, a társművészetek (zene, képzőművészet, színház) iránti érzékenységét, képzelőerejét, ízlését és kritikai érzékét. Egészséges életmódra és érzelmi nyitottságra ösztönöz.
Számos városi és városkörnyéki felkérésnek teszünk eleget. Szerepelünk alapítványi bálokon, iskolánkban megrendezésre kerülő műsorokon, kulturális bemutatókon, hotelekben, stb.
Minden évben részt veszünk a Zala Megyei Művészeti Fesztiválon, s számos esetben a Megyei Gálán díjazottak csoportjaink.
Több hazai Táncszövetségnek vagyunk tagjai, mint pl. a Magyar Látványtánc Sportszövetségnek és a Táncpedagógusok Országos Szövetségének. A versenyek többnyire felmenő rendszerűek, és sok esetben az országos rendezvény után nemzetközi versennyel folytatódik. Számos országos dobogós helyezéssel büszkélkedhetünk.

Kiemelkedő eredményeink:

2005. "Szivárvány" tánccsoport a németországi Lindlárban Európa bajnok
2006. IDF (olaszországi táncszövetség)
Rimini Európa és Világbajnokság
"Perls" tánccsoport (3-4. osztály) 5. hely
"Meteor" tánccsoport (-7-8. osztály) 4. hely
"Szivárvány" tánccsoport (15-18 év) 7. és 11. hely

Helikon Ünnepség:
•  2 ezüst és 2 bronz
•  2 arany minősítés
•  Düren Európabajnokság
"Szivárvány" tánccsoport (16-18 év) 2. helyezés

2006., 2007. Budapest országos 1. helyezés "Perls" tánccsoport
•  IDF Pula Európa és Világbajnokság
"Pearls" tánccsoport (5-6. osztály) 3., 5. és 6. hely
Pinokkió tánccsoport (2. osztály) 4. hely
•  IDF Világbajnoksági kvalifikáció és Magyar Bajnokság
"Perls" tánccsoport junior korosztály (6-7-8. hely) 1. és 3. hely
"Flowers" tánccsoport (4-5. osztály) 2. hely
Pinokkió tánccsoport (3. osztály) 5. hely

 
   
   
   
   
   
   
   
   
 
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
 
 
 
 
   
   Gyerekeknek     | Tantestületnek      |Heti menü       | Honlap térkép      | Linkajánlat     | Galéria      |Elérhetőségeink     |Üzenet a webmesternek