Iskolánk története

 
 
A Csány-Szendrey Belvárosi Általános Iskola
Deák F. u. 21-23-25. sz. alatti épületeinek rövid története:
Iskolánk három egymás melletti épületbol áll. A foépület, "B" épület (Deák F. u. 25.) kapuján belül elhelyezett márványtáblán a következo felirat olvasható:

"Épült az 1929. évben Gróf Klebelsberg Kuno vallás és közoktatásügyi miniszter,
Reischl Imre városbíró, Berkes Ottó iskolaszéki elnök és Iwsity Gyula igazgatósága idejében a magyar kir. kormány támogatásával Keszthely város polgárainak áldozatkészségébol"

Az épület fiúiskolaként muködött Ma ebben a szárnyban található az iskola igazgatósága és gondnoksága. Tantermeink többsége alsós, illetve szaktanterem.
A Deák F. u. 23. sz. alatti épület ("köztes") az 1980-as évek elején került az iskola használatába. Volt elemi népiskola, lovas postafogat állomás, majd 1945 után tanácsi bérlakásokat alakítottak ki benne. Ma itt található az iskola könyvtára, az ebédlo, valamint néhány udvari tanterem. (Az udvarok összenyitásával a három épület egy tömbként muködtetheto.)
A harmadik - legnagyobb - épületrész a Deák F. u. 21. sz. alatti ún. "A" épület 1904-ben épült, mely Polgári Iskolaként szolgálta a város közoktatását. 1945-ben csatolták a Csány László Általános Iskolához. Ma itt található az összes felsos tanterem, a számítástechnika termek, valamint a tornaterem és a tornaszoba.
Az intézményi struktúraváltások következtében Keszthely Város Önkormányzatának Képviselo-testületi döntése szerint (2003. április 10.) szervezetileg összevonásra került a Szendrey Júlia és a Csány László Általános Iskola. 2003. augusztus 1-i hatállyal a Szendrey Júlia Általános Iskola a Csány László Általános Iskola tagintézményeként muködött tovább, jogutódja a Csány László Általános Iskola lett. Az összevont iskola új elnevezése 2004. augusztus 1-tol Csány-Szendrey Belvárosi Általános Iskola.
Az újabb oktatási intézményeket érintő szervezeti átalakítások során 2007. augusztus 1-től iskolánk összevonásra került a Csokonai Általános Művelődési Központtal.
Az egyesített intézmény neve Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ lett. A Fodor utcai iskola székhelyiskolaként, a Deák Ferenc utcai iskola pedig Csány-Szendrey ÁMK Belvárosi Tagiskola néven folytatja nevelő-oktató munkáját. .....................
.......................................................................
Palágyi Árpád

 
   
   
   
   
   
   
   
   
 
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
 
 
 
 
   
   Gyerekeknek     | Tantestületnek      |Heti menü       | Honlap térkép      | Linkajánlat     | Galéria      |Elérhetőségeink     |Üzenet a webmesternek