Művészeti iskola

"A szépség törvényei szerint megformált
mozdulat nemcsak a külső hatásában harmonikus,
hanem belső harmóniát is teremt, visszahat művelőjére,
testben és lélekben finomít és fejleszt."

(Berczik Sára)

Iskolánkban az addig szakkör formájában működő táncoktatást 2004/2005-ös tanévtől felváltotta az alapfokú művészetoktatás moderntánc tagozata. Hat csoportban több mint 120 tanuló vesz részt a foglalkozásokon, első osztályosoktól egészen a középiskolás korosztályig.

A táncpróbák heti 2x2 tanóra keretben folynak. A tanulóknak előírt tan- illetve vizsgaanyagnak kell megfelelniük, félévi osztályzatuk és év végi bizonyítványuk is erről tanúskodik. Megismerkedhetnek a sokrétű, több irányzatot felvonultató moderntánc világával (Táncelőkészítő gimnasztika, Berczik-technika, jazz-technika, modern jazz-technika, stb.).

A tánctechnikák megismerése és az előírt tananyag elsajátítása mellett pozitív irányban fejlődik a tanulók személyisége.

A Berczik-technika (E1, E2, A1, A2 évfolyamokon) Berczik Sára táncpedagógus, művészi torna mesteredző mozgásanyaga. Gyakorlatanyagában elsősorban nem az erő, hanem a lendületes, harmonikus, lágyabb vonások dominálnak. A tanulók megismerkednek saját testükkel, esztétikai, ritmikai ízlésük fejlődik, zenei ízlésük finomodik. Fejleszti a tanulók koncentráció képességét, előadói készségét, tér- és formaérzékét, mozgáskultúráját, fizikai állóképességét.

A tánc kialakítja a tanulókban a rendszeres munka és az önálló gondolkodás igényét, a társművészetek (zene, képzőművészet, színház) iránti érzékenységét, képzelőerejét, ízlését. Egészséges életmódra, érzelmi nyitottságra ösztönöz, kritikai érzékük fejlődik.

A tánc jó kapcsolatteremtő eszköz, felszabadít, kinyitja a személyiséget. Önértékelési képességük fejlődik, önkritikájuk kialakul.

Számos iskolai, városi és városkörnyéki felkérésnek teszünk eleget. Szerepelünk iskolánkban megrendezésre kerülő műsorokon, bálokon, kulturális bemutatókon, hotelekben, stb. .

Tagjai vagyunk a Magyar Látványtánc - Sportszövetségnek. A versenyek felmenő rendszerűek, az országos döntő után nemzetközi versennyel folytatódnak. A sokrétű tánckategóriákban és korosztályban kiírt versenyek lehetőséget adnak, hogy a táncoktatásban részesülő gyerekek - szinte minden évfolyamon - szakmai zsűri előtt szerepelhessenek. Sok-sok eredmény között számos országos dobogós helyezéssel büszkélkedhetünk.

Pályázatok

NTP
Fenntartható program kidolgozása az életvezetési készségek fejlesztésére az általános iskola alsó és felső tagozatán az osztrák-magyar határ menti régióban
Határtalanul!
ESZA
Csoóri Sándor alap
Okosan a pénzzel!